Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Egy táska története és annak folyománya

Legutóbbi bejegyzések

májfévörit

Érezte, hogy nem jó neki a zsúfolt, koszos nagyvárosban. Elvágyott onnan, valahová egészen máshová. Mikor elege lett a villamos csilingelésből, a folyton szirénázó mentőautóból és az állandó, soha meg nem szűnő zajtól, összepakolt és otthagyott mindent. Az állomáson, leszállva a vonatról, mélyen beszívta a vasút össze nem téveszthető, frissen kaszált fűvel keveredő illatát és tudta, megérkezett. Szinte repkedett, míg a kis házikóhoz ért, amiben valaha a nagymamája élt. Elfordította a nagy, rozsdás kulcsot, az ajtó nyikorogva kinyílt. Megcsapta orrát a vasárnapi húsleves és a frissen sült meggyes pite illata, nagymama ráncos kezének simogatása, mindig vidám arca. Emlékek, amik soha el nem múlnak. Jó volt itt a kis háznál, jó volt hazajönni. S jó lesz innen már soha el nem menni.
Ez a történet is a nadrág lenvászon anyagával kezdődött...








S vele alszik a zümmögés...

Élete a méhek körül forgott, beleszületett. Gyakran kísérte édesapját a kaptárakhoz, segített neki a pergetésben. Édesanyja reggelire mézes teát rakott az asztalra, iskolából hazajövet pedig már messziről érezte a mézeskocka ínycsiklandó illatát. Télen mézes tejjel a kezükben meséltek és nevetgéltek a kandalló előtt ülve, hálás szívvel gondolva a méheikre és várták a tavaszt, amikor újra munkához láthatnak.
Amikor egy sima vászondarab testet ölt, az hosszú folyamat, gyakran veszem a kezembe, forgatom, simogatom. Csoda hát, hogy mire egy baba elkészül, megszületik a története is? Ennél a babánál minden a szoknya anyagával kezdődött...  és megfelelő anyag híján a csíkos lábszárvédő megvarrásával végződött. Mert alább nem adom!







Amikor úgy érzed, ebből nem lesz semmi

Sok baba hever az asztalomon félkészen és van, amelyik csak dobálódik ide-oda, mert nem találom vele a közös hangot. Aztán egyszercsak jön az isteni sugallat és valami egészen különleges darab születik belőle és akárhányszor ránézek, arra gondolok, milyen sokáig tartott, hogy embert, akarom mondani babát faragjak belőle. Sorra végigveszem, hányszor vettem a kezembe, hányszor szerettem volna már arcot adni neki, ruhába bújtatni, elkészíteni a frizuráját, életet lehelni belé.  Az idő múlása, tudom, megszépít mindent. Ahogyan ezt a babát is.





Fiúsított lánybabák?

Dehogyis!!! Szerintem maradtak a babák, amik voltak: kedvesen mosolygós lányok. Csupán egy kényelmesebb szerkóba bújtak, hogy a kora reggeli, Balaton parti horgászás után tudjanak versenyt futni a fiúkkal. Ettől ők még lányosak és bájosak.